web page design software

HASZNOS INFORMÁCIÓK RÓMÁBA UTAZÓKNAK

Eljutás Rómába

Budapestről Rómába a Ryanair és a Wizz Air közlekedtet fapados repülőjáratokat. A Ryanair gépei a Ciampino, míg a Wizz Air járatai a Fiumicino repülőtérre érkeznek.

Közlekedés Rómában

A római tömegközlekedési útvonaltervező www.atac.roma.it címen érhető el.

Rómának 3 metróvonala van: az A metró, a B metró, B1 metró.

Róma metrója 05:30-kor nyit reggel és az utolsó szerelvények 23:30-kor vannak a hétköznapokon, illetve 01:30-kor péntekről szombatra és szombatról vasárnapra.

A taxival utazóknak hasznos tanács: Csak a fehér színű taxi autóba üljenek, mert az a „hivatalos római taxi”, illetve csak a „TAXI” feliratú tábla alatt várakozzanak a taxira. (pl.: a Termini pályaudvarnál)

Római tömegközlekedés: jegyek és bérletek

A tömegközlekedési jegyek (BIT) az első érvényesítéstől számított 100 percig érvényesek, átszállni is lehetséges velük. Ugyanakkor minden egyes átszállás után újra kell érvényesíteni a meglévő BIT-et az új tömegközlekedési eszközökön is!

Egynapos, háromnapos és hét napos jegyek vásárlására is lehetőség van.

Róma repülőterei

Fiumicino

Rómának két repülőtere van. Egyik a Fiumicino (Leonardo da Vinci), amely Róma fő repülőterének számít. Ide érkeznek a a Wizz Air járatai. A Fiumicino repülőtérről Róma belvárosába, a Termini állomásra fél óránként gyorsvasút (Leonardo Express) közlekedik. Az út fél órát vagy 40 percet vesz igénybe.

A repülőtérről a városba jutni a Metropolitan Train Fr1-es vonalán (FM1-nek is hívják, a kettő ugyanaz): a repülőtérről negyed óránként indul vonat, amely megáll többek között a Trastevere, Ostiense, Tuscolana, és Tiburtina állomásokon is, az utóbbi 3 állomáson metróra lehet átszállni, és úgy lehet eljutni pl. a Terminire.

Éjszaka és hajnalban a repülőtérre kijutni, és a repülőtérről a városba bejutni COTRAL autóbusszal lehet. Ez Roma Tiburtina állomásról indul a repülőtérre.

Ciampino

A Ciampino egy kisebb légikikötő, ahova a Ryanair repülőgépei közlekednek. Innen Róma városközpontjába a következő módon lehet eljutni. Először a repülőtérről közlekedő TERRAVISION közvetlenül a Terminire vagy COTRAL buszra kell felszállni, amelyről át lehet szállni az A metróra, a metró Anagnina állomásán.

Terravision transzferjárata, átszállás nélkül közvetlenül Rómába, a Terminihez viszi az utasokat, a menetideje 40 perc. További transzferbuszok a Schiaffini vagy a SIT járata a Terminiig.

Roma Pass

Honlapcíme: http://www.romapass.it/

Az első múzeum látogatásától számított 3 napig érvényes Roma Pass megvásárlásával a teljes római tömegközlekedési hálózat ingyen vehető igénybe (kivéve a 110-es busz, ill. a repülőtéri transzferjáratok: a Leonardo Express, és az Fr1) a hozzáadott Roma Pass Transport-tal.

Továbbá az első két választott múzeumba vagy régészeti helyszínre ingyenes belépést biztosít (összesen közel 40 római múzeumnál vehető igénybe, a múzeumok listája a Roma Passhoz adott füzetecskében elolvasható), a harmadik meglátogatott múzeumtól kezdve pedig kedvezményes belépő váltható. Fontos információ, hogy a vatikáni múzeumokra nem érvényes.

Roma Pass megvásárolható a múzeumokban, amelyek csatlakoztak a Roma Pass hálózatához, valamint turistainformációs pontoknál, a Terminin, és a repülőtereken is.

Onnantól kezdve érvényes, ahogy az első múzeumba beléptünk, a tömegközlekedési bérlet pedig attól az időponttól, amikor az első járatra felszálltunk. Fontos, hogy mind a Roma Pass, mind a Roma Transport Pass ki legyen töltve, a névvel, és az érvényesség kezdeti idejével, innentől kezdve a 3. nap, éjfélig érvényes. A Roma Pass Transport nem érvényes a Leonardo Expressre, és egyéb repülőtéri transzferjáratokra, érvényes ugyanakkor a Roma-Lido-ra, a tengerpartra közlekedő kisvasútra. A 110-es, városnéző buszra 15% kedvezmény kapható vele.

Római állandó városnéző buszjáratok

Jelenleg Rómában 7 városnéző hop on, hop off buszjárat van. A Termini pályaudvarról indulnak. Különböző tematikus városnéző járatok vannak, színek szerint különböztetjük meg őket. Magyar nyelven és személyre szabott részletesebb információkat ezeken a járatokon nem kaphat.

Róma időjárása

Rómában nyáron nagy forróság, és szinte teljes szárazság tapasztalható. Júliusban, és augusztusban forró, nem egyszer 35 fok körüli, és igen párás levegő van, és júliusban sok éves átlag szerint a csapadékos napok száma mindössze kettő. A telek ugyanakkor sokkal csapadékosabbak, de a csapadék alatt itt esőt kell érteni, ritkán megy fagypont alá a hőmérséklet.

A városba így a leginkább ősszel, és tavasszal érdemes ellátogatni, amikor is igen kellemes hőmérsékletben lehet részünk – tehát késő ősszel sem kell kabátot venni. Júliusban, és augusztusban viszonylag kihalt Róma, mert ekkor a helyiek, őslakosok a tengerpartokon nyaralnak, elmenekülve a nagy hőség elől.

Róma időjárási előrejezés: A számomra megbízható többnapos időjárás előrejelzést ide kattintva tudja megnézni.

Elekromos fali csatlakozó aljzat

Olaszországban az elektromos feszültség szabványos európai 220-230V.

Rómában sok helyen 3 ágú konnektor található, így átalakító (olaszul: trasformatore) vásárlására lehet szükség, amely sok boltban, pár Euróért beszerezhető.

Római Magyar Konzulátus

Címe: 00198 Roma, Via Messina 15.

Telefon: 06/4424 9938 Fax: 06/4424 9908

Fontos telefonszámok

Olaszország előhívószáma: 39

Róma körzetszáma: 06 (Róma hívása tehát: +3906...)

Rendőrség (Polizia): 113

Carabinieri: 112

Mentők: 118

Tűzoltók: 115

KAPCSOLATFELVÉTEL

Köszönöm!